Forma-1 / Motorsport

Forma-1: nőuralom a száguldó cirkuszban!

""

Peter Sauber, a csapat jelenlegi főnöke már hónapokkal ezelőtt megerősítette, hogy a háttérbe vonulásával a csapat vezérigazgatója veszi majd át a helyét, mellyel ő lesz a Forma-1 történetének első női csapatfőnöke.

Az ezen a hétvégén megrendezésre kerülő Koreai Nagydíj előtt a csapat hivatalosan is megerősítette, a 41 esztendős Kaltenborn azonnali hatállyal átveszi az irányítást a csapatnál, és ő lesz a Sauber új csapatfőnöke. A svájci alapító és tulajdonos továbbra is elnöki minőségében és az igazgatóság fejeként fog tevékenykedni, miközben a Sauber Csoport stratégiai irányításáért lesz felelős.

"Hosszú ideje eldöntöttük már azt, hogy Monisha fogja átvenni a helyem – mondta a sportvezető.  – Az időzítés azonban nyitott maradt. Most mindkettőnk számára eljött az idő, hogy ez megtörténjen, így ez a megfelelő alkalom arra, hogy átvegye tőlem a stafétabotot. Végtére is, számos versenyen nem voltam ott, ahol a csapat kiváló teljesítményt nyújtott.”

"Nem kételkedem abban, hogy Monisha az összes szükséges készséggel rendelkezik ahhoz, hogy egy kiváló csapatfőnök legyen, és kiváló értékekkel szolgálja a vállalatot.”

Az indiai származású Kaltenborn 2000-ben csatlakozott a céghez, és először a jogi osztályon dolgozott, majd nem sokkal később az igazgatótanács tagja lett. 2010 januárjában vezérigazgatónak nevezték ki, majd 2011 év végén Peter Sauber a társaság egyharmadát az ő nevére íratta át, mellyel részvényes lett a Sauber Csoportnál.

"Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez egy nagy felelősség. Peter Sauber több, mint 40 éve alapította a csapatot, és tavasszal lesz húsz esztendeje, hogy a Sauber bemutatkozott a Forma-1-ben. A negyedik legrégebbi csapat vagyunk a mezőnyben. Hatalmas az elkötelezettségem a csapat iránt, és hozzá akarok járulni annak sikereihez" – fogalmazott a frissen kinevezett csapatfőnök.